Tájkertek vagy természetes kertek

A tájkert olyan kertművészeti stílus, mely más művészetek változatlan tárgyaival ellentétben, szerves, folyton változó anyagokból, főleg növényekből építkezik, "élő műalkotás". A tájkertben az idő ad művészi tartalmat a kerteknek. A növények növekedése, pusztulása, az évszakok váltakozása, a köveken megjelenő zuzmók, mohák, mindig más fényben mutatják a kertet. Ezek az állítások ugyanúgy igazak a korabeli angol tájképi kertekre, mint a mai kortárs tájkertekre.

A mai tájkertek egyik fő jellemzője a természetes vadság. Egyes kerteknél olyannyira megpróbálnak a természetességre törekedni, hogy a kívülálló szem ne is érezze, hogy az gondos tervezői munka eredménye.
A tájképi kertek fő tulajdonsága, hogy nagy kiterjedésűek, a természetbe teljesen beleilleszkednek, sőt a táj látványa része a kerti kompozíciónak.
A kert akkor jó, ha a helyi jellegzetes növényekből épül fel. Ez lehet sziklagyep, mohás kövekből álló erdei társulás, vagy virágos rét. A korabeli angol tájképi kerteket főleg fás szárú növények alkották, míg mára az évelők vették át a fő szerepet, melyek látszólag rendszertelenül nőnek. Megjelenhet egy-két virágzó folt is, de nem az állandó virágpompa a cél.
A telekhatárokat gondosan, többsoros növényzettel rejtik el, hogy finom átmenetet képezzen a kert felé.